Már 2260 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


A szalmonella főként nyáron igen elterjedt, és gyorsan terjedő, fertőző betegség. Fertőzött étel elfogyasztása után gyomor-[bélrendszer]?i tüneteket okoz, így hányás, hasmenés, gyomorfájdalom, émelygés, néha láz is előfordul.

 

A szalmonella elsősorban házi szárnyasok [bél]?csatornájában él, s a [széklet]?tel ürül. A fertőzés forrása lehet így pl. a nyers tojás, de a szárnyashúson kívül megtalálható a sertés-, illetve a szarvasmarha húsában is, valamint nem megfelelően pasztőrizált tejtermékekben. A baktériumok jellemzően 10-50°C közötti hőmérsékleten szaporodnak, de 6°C alatt és 70°C felett már nem képesek osztódni. Ezért a nyári melegben fokozottan kell ügyelni az ételek kellő főzésére, átsütésére, majd a megfelelő tárolására.

A személyi és konyhai higiénia maximális betartásával a betegség megelőzhető! 

 

A betegség kialakulása három tényezőtől függ:

- a baktérium mennyisége (10 000 - 1 000 000 csíra betegíti meg az egészséges szervezetet, de gyermekek, várandós nők, legyengült immunrendszerű betegek és idősek már 100 csíra által megfertőződhetnek)

- a baktérium típusa (mennyire fertőzőképes)

- a megtámadott szervezet fogékonysága (a gyomorsav véd!)

 

A hasmenés és hányás nagy folyadékvesztéssel jár, ezért szükségszerű annak pótlásáról gondoskodni! Ásványvíz, cukormentes tea fogyasztása javasolt, de a hasmenés elleni szerek és hányáscsillapítók használata nem ajánlott, mivel a baktérium épp a széklet és a hányadék által ürül a szervezetből. 

 

 

 

 

 

Hirdetés







Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

nagy fájlok küldése

online receptek

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!