Már 2260 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Szócikk neve: Vesztibuláris érzékelés
Verzió: 2  
Változtatta: Anonym on-line user
Változtatás dátuma: 2010-05-09 11:35:55
A törölt sorok áthúzottan, piros színben láthatóak, a hozzáadott új sorok zöld színűek.

A vesztibuláris készülék – az egyensúly és a testhelyzetek érzékelését biztosító receptorok összessége – a belső fül labirintusában, a hangfelvevő csiga mellett helyezkedik el. A labirintus félkörös járatokból és a hozzájuk kapcsolódó két kis tömlőből áll. Az egész járatrendszer folyadékkal töltött, a receptorsejtek pedig kocsonyába ágyazott szőrsejtek.
A vesztibuláris készülékhez kapcsolódó magyar vonatkozású orvostörténeti érdekesség, hogy a magyar Hőgyes Endre egyetemi tanár mintegy húsz évvel korábban leírta a vesztibuláris készülék élettanát, mint ahogy a szintén magyar származású, osztrák fülész Bárány Róbert publikálta volna ugyanebben a témában tudományos értekezését, amellyel kiérdemelte a Nobel-díjat.


A vesztibuláris készülék – az egyensúly és a testhelyzetek érzékelését biztosító receptorok összessége – a belső‘ fül labirintusában, a hangfelvevő‘ csiga mellett helyezkedik el. A labirintus félkörös járatokból és a hozzájuk kapcsolódó két kis tömlő‘bő‘l áll. Az egész járatrendszer folyadékkal töltött, a receptorsejtek pedig kocsonyába ágyazott sző‘rsejtek.


A vesztibuláris készülékhez kapcsolódó magyar vonatkozású orvostörténeti érdekesség, hogy a magyar Hő‘gyes Endre egyetemi tanár mintegy húsz évvel korábban leírta a vesztibuláris készülék élettanát, mint ahogy a szintén magyar származású, osztrák fülész Bárány Róbert publikálta volna ugyanebben a témában tudományos értekezését, amellyel kiérdemelte a Nobel-díjat.










Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

nagy fájlok küldése

online receptek

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!