Már 2260 szócikk közül válogathatsz.

A Patikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes gyógyszerészeti- és orvosi tudástár. Legyél Te is a Patikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


AfáziaA beszéd megértésének vagy kifejezésének zavara. Az afázia különböző típusú és eredetű beszédzavar összefoglaló neve, amit az agyi beszédközpont valamilyen sérülése okoz, agyvérzés, fertőzés, daganatos betegség következményeként fellépő károsodás.

 

Az agyban a beszéd kivitelező apparátusa a jobb kezeseknél a bal homloklebeny harmadik homloki agytekervény hátsó harmadával van kapcsolatban, ez a Broca-terület (az összefüggést felismerő kutatóról kapta a nevét). A beszédértést a Wernicke-terület (szintén az összefüggést felismerő kutatóról elnevezve), az első halántéki agytekervény irányítja. A két agykutató a beszéd szenzoros (érző) és motoros (mozgató) központjait az agy egyes területeire lokalizálták, és beszédzavart e területek valamilyen sérülésével magyarázták. A beszédfunkciókat és azok zavarait ma már nem így közelíti meg a tudomány, hanem a beszéd képességét és megértését összetett idegrendszeri folyamatok eredményének tekinti, így ezek zavarait is több tényezőben tárják fel.
 

Az afázia típusai: a beszédmegértési zavar, ép hallás mellett (szenzomotoros), beszédszervi és beszédkészség zavarai (motoros), az egyes szavak megértésének gátoltsága (szemantikai), mondatalkotási képtelenség (agrammatizmus).

Hirdetés







Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

nagy fájlok küldése

online receptek

A Patikapédián olvasható cikkek orvos moderátor jóváhagyása után jelennek meg,
de nem helyettesítik az orvosával, gyógyszerészével történő személyes konzultációt!