Szócikk változásai

Szatmárnémetin végezte a középiskoláját, 1844-től a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója. 1848-ban teljes családjával áttér a katolikus hitre, s nevét Korányira változtatta Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban nemzetőrként, majd a nyíregyházi katonakórház főhadnagyaként, később főorvosként.

1849-ben újra visszatért az egyetemi padba és folytatja tanulmányait, 1852-ben megszerezte orvosi diplomáját. Bécsben szeretett volna tovább tanulni, s dolgozni, de a szabadságharcban való részvételéért onnan, s Pestről is száműzték. Nagykállón kezdett dolgozni, segített a helyi kórház megalapításában. 1861-től Szabolcs főorvosa lett, de még abban az évben lemondott tiltakozásul az osztrák vezetés rendelkezései miatt. 1864-ben térhetett vissza Pestre amnesztiával, ahol a Rókus kórház vezetésével bízták meg, majd a pesti egyetem magántanára idegkórtanból, két év múlva pedig a belgyógyászat tanárává nevezték ki. Több egészségügyi reform kidolgozásában munkatárs is.

1878-ban megalapítja az I. Belgyógyászati Klinikát saját elképzelései alapján, mai nevén Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet. Ennek az intézménynek igazgatója is lett, igen újszerű módszereket vezet be, a laboratóriumi és bakteriológiai vizsgálatokat, a röntgent.

Tudományos, az orvosi és egészségügyi oktatás előmozdításában szerzett vitathatatlan érdemei miatt előbb nemesi, majd bárói rangot kapott, s a főrendiház tagja lett.

1884-től az MTA tagja, két év múlva a pesti egyetem rektora. Fiával – Korányi Sándorral - munkatársak lehettek „A belgyógyászat kézikönyve” szerkesztésénél.

Legfontosabb kutatási területe a tuberkulózis volt, neki köszönhető a szűrőállomások kiépítésének indítása, s a Tüdőszanatórium is, mely az ő közreműködésével adományokból épült fel.

Emlékére 1955-ben megalapították a Korányi Frigyes emlékérmet, melyet a tbc elleni aktív megelőzésben és gyógyításban részt vevő kimagasló munkájú orvosoknak adnak minden évben.

Szatmárnémetiben végezte a középiskoláját, 1844-től a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója. 1848-ban teljes családjával áttér a katolikus hitre, s nevét Korányira változtatta Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban nemzetőrként, majd a nyíregyházi katonakórház főhadnagyaként, később főorvosként.

1849-ben újra visszatért az egyetemi padba és folytatja tanulmányait, 1852-ben megszerezte orvosi diplomáját. Bécsben szeretett volna tovább tanulni, s dolgozni, de a szabadságharcban való részvételéért onnan, s Pestről is száműzték. Nagykállón kezdett dolgozni, segített a helyi kórház megalapításában. 1861-től Szabolcs főorvosa lett, de még abban az évben lemondott tiltakozásul az osztrák vezetés rendelkezései miatt. 1864-ben térhetett vissza Pestre amnesztiával, ahol a Rókus kórház vezetésével bízták meg, majd a pesti egyetem magántanára idegkórtanból, két év múlva pedig a belgyógyászat tanárává nevezték ki. Több egészségügyi reform kidolgozásában munkatárs is.

1878-ban megalapítja az I. Belgyógyászati Klinikát saját elképzelései alapján, mai nevén Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet. Ennek az intézménynek igazgatója is lett, igen újszerű módszereket vezet be, a laboratóriumi és bakteriológiai vizsgálatokat, a röntgent.

Tudományos, az orvosi és egészségügyi oktatás előmozdításában szerzett vitathatatlan érdemei miatt előbb nemesi, majd bárói rangot kapott, s a főrendiház tagja lett.

1884-től az MTA tagja, két év múlva a pesti egyetem rektora. Fiával – Korányi Sándorral - munkatársak lehettek „A belgyógyászat kézikönyve” szerkesztésénél.

Legfontosabb kutatási területe a [tuberkulózis] volt, neki köszönhető a szűrőállomások kiépítésének indítása, s a Tüdőszanatórium is, mely az ő közreműködésével adományokból épült fel.

Emlékére 1955-ben megalapították a Korányi Frigyes emlékérmet, melyet a tbc elleni aktív megelőzésben és gyógyításban részt vevő kimagasló munkájú orvosoknak adnak minden évben.